Elvárt béremelés 2012.

     A munkáltatók jelentős részét érinti a 299/2011. (XII.22) kormányrendelet, hiszen  ez alól  csak a a költségvetési szervek, valamint az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó egészségügyi, oktatási, szociális, valamint közgyűjteményi és közművelődési szolgáltatást nyújtó intézmények mint munkáltatók kivételek. Jelentős teher ez a munkáltatók számára, hiszen az év eleji minimálbér emelésen felül kell (kellett) ezt megtenniük, azonban a minimálbér emelés beszámít a növelés mértékébe. Számos munkáltató azonban nincs kellően tájékoztatva e jogszabály be nem tartásának következményeiről. E jogszabály be nem tartása esetén, ha az illetékes Kormányhivatal Munkaügyi Szakigazgatási szerve feltárja, hogy a munkáltató a bruttó 300 .000 forint alatti munkabérek nettó értékének meg őrzéséhez szükséges munkabéremelést az elvárt mértéknek megfelelően nem hajtotta végre, a megállapításról a munkaügyi hatóság határozatot hoz. Azonban lényeges, hogy munkaügyi bírságot e jogsértésért nem lehet kiszabni.

Akkor miért is kellene betartani a jogszabályi rendelkezéseket?

Nos, azért, mert ebben az esetben a jogsértéssel érintett munkáltató, amely nem hajta végre legalább az érintett dolgozók kétharmadánál az elvárt béremelést, azok számára a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig nem állapítható meg az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti költségvetési támogatás. 

A kormányrendelet fontosabb részletei:

  •  hatálya a 2011.11.01-től és 2011.12.31-ig tartó időszakban munkaviszonyban álló munkavállalókra terjed ki, beletartoznak tartósan távol lévők is (táppénzesek), de az alkalmi foglalkoztatottak nem,
  • havi 216.805 Ft munkabér alatt kötelező,
  • az elvárt munkabéremelés mértéke a 2011. évi havi munkabér 26%-a, ha a 2011. évi munkabér nem haladja meg az 59.600 ft/hó összeget
  • az elvárt munkabéremelés mértéke, ha a 2011. évi havi munkabér meghaladja az 59.600 ft/hó összeget, de nem haladja meg a 216.805 ft/hó összeget: kormányrendelet mellékletében táblázati formában került megállapításra, lásd a kormányrendelet linkjére kattintva.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a közbeszerzésen induló illetve indulni akaró vállalkozásoknak nélkülözhetetlen az elvárt béremelésre vonatkozó jogszabály betartása, a munkabérek aktualizálása. A Geminus Lux Kft. auditálási, átvilágítási tevékenységében kiemelt figyelmet fordít a hivatkozott jogszabályi rendelkezés vizsgálatára.

 Jogszabályi háttér:

299/2011. (XII.22) kormányrendelet

2011. évi XCIX. törvény az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról

1996. évi LXXV. törvény a munkaügyi ellenőrzésről

2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról

Add Comment

Facebook

Google Plus

Cookie (sütik) használata több információ

A Geminus Lux Kft. a lehető legjobb szolgáltatást szeretné nyújtani Önnek. Annak érdekében, hogy a honlapunkat optimálisan használhassa, és mi azt folyamatosan fejleszthessük, cookie-kat (sütiket) használunk. Kérjük a cookiek elfogadását a honlap további használatához.

Bezár